Megosztás:

Emelkednek a horvát autópályadíjak

2012. május 29.

Június 1-jétől 15%-kal emelkednek a horvát autópályadíjak. Ez személyenként alig néhány száz forint többletköltséggel jár majd a magyar turistáknak - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője az MTI-vel.

Marin Skenderovic elmondta: a horvát gazdaság helyzete miatt szükség volt a díjemelésre, nyolc éve nem is változtak a horvát útdíjak. A június 1-jétől érvényes 15 százalékos emelés azonban a turisták számára nem jelent komoly költségnövekedést.

A jelenlegi árfolyammal számolva személyenként - ha négyen utaznak egy autóban - Letenye és Fiume (Rijeka) között oda-vissza utazva 280 forinttal kerül többe az autópálya-használat. Záráig (Zadar) a két irányba összesen 410 forinttal, Splitig és vissza 570 forinttal, Dubrovnik irányába pedig 670 forinttal kerül többe fejenként az útdíj.

Az idegenforgalmi szakember azt is hozzátette, hogy a horvát kormány döntése alapján júniustól mindössze egy kunára csökken az elektronikus útdíjleolvasó - horvát rövidítéssel ENC - készülék ára. Ezt 500 kunával feltöltve korlátlan ideig használhatják az autósok kedvezményesen a régi árakon, és akár más autóba is áthelyezhető a készülék.

Marin Skenderovic kitért arra is, hogy a magyarországi utazási irodák megkérdezésén alapuló felmérésük szerint idén várhatóan a tavalyinak megfelelő létszámú magyar, vagyis nagyjából 330 ezer turista utazik Horvátországba. Az év első négy - bár még kevésbé forgalmas - hónapjában tavalyhoz képest már 10 százalékkal több magyar volt, de az előzetes foglalások is azt mutatják, hogy nem csökken az érdeklődés Horvátország iránt.

Forrás: MTI

Vissza

 

Aktuális híreink

Vendégségben a jövő szakemberei

2025. november 11.

Tegnap a Gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola diákjait láttuk vendégül egy igazán különleges pályaorientációs nap keretében!

Bővebben

Etikai vagy innovációs csapdahelyzet?

2025. november 6.

Raktározási üzletágvezető kollégánk, Deák István egy fontos és izgalmas kérdést feszeget legújabb szakmai cikkében, amely a Transpack magazinban jelent meg.A digitalizáció és az automatizáció megkerülhetetlen a modern logisztikában, de vajon hol húzódik a határ az előrelépés és a munkatársak védelme között?

Bővebben

Salgótarjánban jártunk az állásbörzén

2025. október 30.

Rengeteg érdeklődő látogatott el múlt héten a standunkhoz, és nagy öröm volt személyesen találkozni mindazokkal, akik kíváncsiak voltak a K&V világára!

Bővebben

10-ből 10 - Újra MagyarBrands díjas lett cégünk

2025. október 20.

Óriási büszkeség számunkra, hogy idén már 10. alkalommal nyerte el a K&V Logistic Solutions a MagyarBrands elismerést!Ez a díj azoknak a hazai márkáknak jár, akik nemcsak magyar tulajdonban állnak, de a megbízhatóság, innováció és pozitív fogyasztói megítélés terén is kiemelkednek.Immár 36 éve dolgozunk azon, hogy ügyfeleink számára kiszámítható, modern és emberséges logisztikai megoldásokat nyújtsunk – itthon és nemzetközi szinten egyaránt.Köszönjük minden kollégánknak, partnerünknek és ügyfelünknek, hogy együtt írjuk tovább a K&V márka történetét!

Bővebben

Versenykamion járt nálunk

2025. október 16.

Nem mindennap parkol be az Európa-bajnok a telepünkre! Kiss Norbert kamionja járt ma nálunk! És még a tükröket is behajtotta, rendes srác!

Bővebben

Rangos díjban részesült a K&V

2025. október 6.

Elnyertük a Deloitte Best Managed Companies különleges elismerését, amellyel a világ 48 országában tüntetik ki azokat a magántulajdonban lévő vállalatokat, amelyek példamutatóan teljesítenek minden kulcsterületen.

Bővebben